Idén nem nagyon alkottam véleményt filmekről a blogon. Szóval komoly az elmaradásom így augusztusra. Emiatt szinte biztos, hogy nem fogom tudni bepótolni az összes kritikát, amit írni szerettem volna. Éppen ezért első körben jöjjön egy összesítő villámkritika csokor, hogy ne maradjon ki egy film sem.

Az idei filmek közül a következőt láttam:

Aljas nyolcas
A visszatérő
Creed – Apollo fia
A nagy dobás
Deadpool
Batman Superman ellen – Az igazság hajnala
Amerika kapitány – Polgárháború
Warcraft: A kezdetek
Rendes fickók
Nagyfater elszabadul
Tini nindzsa teknőcök: Elő az árnyékból
Star Trek: Mindenen túl
Suicide Squad – Öngyilkos osztag
Haverok fegyverben
Ponyvaregény (újravetítés)

A "Tovább" után ezekről a filmekről lesz szó:

Aljas nyolcas

Erről kivételesen már írtam. Sajnos nem sikerült összehoznia Tarantino-nak egy újabb Django minőségű filmet. Számomra a legfőbb gond, hogy sokkal hosszabbra sikerült, mint amennyi a sztoriban van, így időnként (bármennyire is utálom ezt leírni egy Tarantino film esetében) unalmassá válik. A párbeszédek sem ütöttek most annyira. Nagyon szerettem volna, hogy ez is a kedvenceim közé kerüljön, és ezt is bármikor szívesen újranézzem, de sajnos nem így alakult. Nem rossz film, de számomra nem hozza az eddig megszokott Tarantino szintet.

A visszatérő

A fényképezés gyönyörű, a rendezés is minőségi, a színészek is nagyon jól játszanak, az alapsztori is érdekes. Valahogy mégsem frankó. Mintha együtt szenvedtem volna végig Leo-val. Persze, ez volt a cél, hogy minél jobban átérezzük a szenvedését, de két és fél óra túl sok idő ehhez, na meg a természetfilm nézéshez is. Tény, hogy minőségi film, de az is, hogy többször nem fogom elővenni. Látszik, hogy Leo beleadott mindent, de tartom, hogy nem ez élete szerepe. Megérdemelte már az Oscart, de jobban örültem volna, ha korábban kapja, és nem ezért.

Creed – Apollo fia

A már jól bevált, Rocky filmek receptjét követte. Sokadjára láttuk már ugyanazt, és valahogy mégsem volt unalmas. Jót tett a filmnek, hogy Rocky végre tényleg abbahagyta a bokszolást, és megöregedett edzőként láthattuk, nagyon jól hozta ezt a szerepet. Az új srác is rendben van. A sablonos sztorit az apróbb aranyosabb, vagy éppen meghatóbb momentumai, valamint a korrekt alakítások igazán szerethetővé tették. Teljesen rendben volt, így manapság, amikor évente már több bokszolós film is kijön, ugyanarra az alapsztorira építve.

A nagy dobás

Elgondolkodtató és egyben szórakoztató. Érdekes volt ilyen szemszögből is megfigyelni a gazdasági válság bekövetkeztét. Azt azért nem mondom, hogy minden részét elsőre megértettem. De, hogy is lehet megérteni egy gazdasági szaknyelven előadott magyarázatot, ha ezt például egy habfürdőben fekvő Margot Robbie-tól kapjuk...

Deadpool

A forgatókönyv síkegyszerű volt, mondhatnám, pocsék, mármint a történet szempontjából. De minden másban remekelt, és ez teljesen elfeledtette velem, hogy milyen gyenge az alapsztori. Egyáltalán nem érdekelt. Szerkezetileg sikerült érdekesen összerakni. Lényegében egy egyszerűbb akciójelenetet szakítanak meg többször is, hosszabb, remekül működő flashbackekkel. Végig lendületes volt a film. Na és a párbeszédek, de főleg a monológok és a kiszólások, tehát a negyedik fal áttörése, és a rengeteg utalás, főleg a korábbi X-men filmekre. Ezektől működött igazán az egész. Percről percre özönlöttek a vadabbnál vadabb poénok. Nem tudnék az utóbbi évekből olyan vígjátékot mondani, amin ennyit röhögtem. Nem csak, hogy röhögtem, már a könnyem folyt időnként a röhögéstől. És a legfontosabb: Ryan Reynolds=Deadpoool. Jó látni, ha egy színészen látszik, hogy élvezi az adott karaktert játszani, és lubickol a szerepben. Még több ilyet!

Batman Superman ellen – Az igazság hajnala

Azt hiszem ez az a film, amit jobb lett volna, ha el sem készítenek. Ilyen áron nem hiszem, hogy olyan gyorsan szükségünk van Igazság ligája filmre. Árad az egészből a kapkodás. Nincsenek normálisan felépítve a karakterek, csak be vannak dobálva a sztoriba. Tudom, hogy le van maradva a DC a Marvelhez képest, és már unalmasak az eredettörténetek, de szerintem nem bántuk volna (mi nézők), ha inkább kapunk megszokott eredettörténeteket, de azokat normálisan összerakva, ha azzal elkerülhetjük ezt a nagy katyvaszt, amit filmnek neveznek, és észszerű tempóban jutunk el az Igazság ligájáig. Nem elég, hogy nincs idejük, karaktereket építeni, mert jövőre már jön az egész bandás mozi, képesek még egy csomó sztori is beletömni ebbe az egy nyomorult 2 és fél órába (konkrétan 3-4 filmre elegendő alaptéma volt benne), úgy, hogy az semmit nem tesz hozzá az egészhez, sőt még bonyolulttá, követhetetlenné, ráadásul logikátlanná teszi, és mindezt úgy, hogy RÉMUNALMAS az egész! És megkapjuk a filmtörténelem legértelmetlenebb, legbugyutább kibékülős jelenetét (ugye Márta?), úgy, hogy a kibékülés előtt konfliktus sincs igazán hihetően megalapozva.

Amerika kapitány – Polgárháború

Ami nem sikerült Zack Snyder-nek Batmanékkel, azt a Russo tesók kisujjból kirázták. (Ugyebár nagy a hasonlóság a két film alapsztorija között.) Sötétebb hangulatú, mint az eddigi Avengers filmek, de közben mégis könnyed, és például ez is teszi szórakoztatóbbá, mint a Batman v Superman-t. A történet érthető, nem kapkodnak, a konfliktus is rendesen meg van alapozva. Jó, mondjuk a DC-vel ellentéteben a Marvelnek volt ideje több filmben is a karakterek alapos felépítésére, így itt már több idejük volt a konfliktussal foglalkozni. (Persze ezt megtehette volna a DC is, ha időben kapcsol.) Sőt, annyi idejük maradt, hogy mégiscsak volt karakterépítés, mindjárt kettő is. És végre nem hagyományos eredettörténetet kaptunk, hanem egyszerűen be lettek írva a sztoriba. És egyáltalán nem volt izzadságszagú, ami nagyon tetszett. Bár nem ez a legjobb Marvel film, de azért nagyon is rendben volt.

Warcraft: A kezdetek

Életemben egyszer próbáltam ki a WoW-ot, akkor is csak 20 percre. Szóval nem nagyon vágtam a részleteket a világáról, csak az alapfajokat, de a háttértörténetről, meg a helyszínekről kábé semmit. Kapkodtam is a fejem rendesen a sok helyszín miatt. Egyébként a film alapvetően nem bonyolult. Lehetett érteni a sztorit, ami nem túl nagy szám, de azért egynek elment. Újranézni valószínűleg nem fogom. Nem egy Gyűrűk ura minőség, és mondom ezt úgy, hogy nem bírom a Gyűrűk urát (de a minőségét elismerem). Ez a film egyértelműen a WoW játékosokat tudja csak igazán szórakoztatni a sok apró utalás miatt, meg persze amiatt, hogy filmben is újraélhetik a játékot. Egyébként ezzel nincs is baj. A látvány amúgy rendben volt. Viszont a színészek elég gyenge alakítást produkáltak. Kábé a főszereplő ork volt a legtűrhetőbb közülük.

Rendes fickók

Nagyon kellett már egy ilyen film. Ryan Gosling és Russel Crowe lubickoltak a szerepeikben. A hangulat kitűnő volt. A történetvezetés ugyan helyenként érdekes, azon még lehetett volna dolgozni, főleg a film második felében, de a folyamatos poénok, a hangulat, és a remek színészi játék teljesen elegendő volt ahhoz, hogy számomra ez legyen az év legszórakoztatóbb filmje. Még több ilyet Shane Black-től! Nah, meg Hollywood-tól!

Nagyfater elszabadul

Nem olyan rettenetes, mint amilyennek elsőre gondoltam. Bár, még így is több helyen inkább kínos szituációk voltak,  mint viccesek, de azért akadt bőven normálisabb poén is. Ettől függetlenül, ugyan Robert De Niro-nak ez is jól áll, de szerintem nem okvetlen kellene ilyeneket elvállalnia.

Tini nindzsa teknőcök: Elő az árnyékból

Ezt a filmet nem szabad komolyan venni, ez egy mese. Ha így nézed, akkor szórakoztató tud lenni, is vissza tud repíteni egy kicsit a gyerekkorodba. (Persze, ha Te is bírtad gyerekként a teknőcöket.) Az első filmmel pont az volt a baj, hogy picit komolyabban vették, mint kellett volna. Ráadásul a mesétől is több ponton eltért a sztori. A második rész viszont már totál elborult, és végre elővették azokat a karaktereket is, akik az elsőből nagyon hiányoztak. Alapvetően egy gagyi film, de a maga műfajában tetszett, és szórakoztató volt. Bármikor inkább ez, mint bármelyik Transformers.

Star Trek: Mindenen túl

Hagyományos, a régi Star Trek sorozatokba illő sztori, természetesen maradva az új Star Trek mozik stílusánál. Nekem nagyon bejött ez a kombó, és sokkal jobban tetszett, mint a 2. rész. Az túl volt bonyolítva. Itt az tetszett, hogy maga a történet egyszerű volt, de közben annyi apró ötletes dolgot kaptunk, és olyan látványvilága volt az egésznek, hogy... hűha! És elejétől a végéig pörgött az egész, mindenféle túlbonyolítás nélkül. Nagyon tetszett.

Suicide Squad – Öngyilkos osztag

Akkora lehetőség volt ebben a filmben, annyira jó lehetett volna... Aki látta, tudja a végeredményt. Szerintem utoljára a Die Hard 5 kapcsán volt ennyire egyöntetű a negatív visszhang. Agyon van vágva az egész film. Egyik pillanatban még itt van az egyik karakter, másik pillanatban már ott, mindenféle átkötés nélkül. Persze értjük, mi történik, de érezzük, hogy ez így nem természetes a filmnéző emberi lény számára. Lényegében az egész film egymásra dobált jelenetek zűrös halmaza, és még a zenével felturbózott részek aránya is túl sok volt, pedig abból sosem elég, nem? Itt képesek voltak azt is túltolni. De nem csak az volt a baj, hogy nagy katyvasz volt, hanem az is, hogy nem foglalkoztak megfelelő arányban a különböző karakterekkel. Meg az is, hogy kaptunk egy eléggé semmilyen főellenséget. Meg az is, hogy nem találták az arányokat a dráma, az akció és a vígjáték között. Meg még az is, hogy pszichopata gyilkosok mindenféle értelmes magyarázat nélkül hamarabb váltak családdá, mint Vin Diesel-ék a Fast & Furious filmekben. Jah, és hirtelen még hősök is lettek a végére, pedig egy ponton szabadon távozhattak volna, és élhették volna tovább jól megszokott bűnöző életüket. Meg még... egy csomó minden. Nem szaporítom tovább a szót. Nagy kár... Pedig a karakterek királyak, megfelelő színészekkel, szóval szívesen megnéznék velük egy normális filmet.

Haverok fegyverben

Több helyen is olvastam, hogy ez olyan, mint egy Scorsese film. És valóban. Hasonló az íve, mint pl. a Wall Street farkasának, vagy a Nagymenőknek. Kezdve a hosszú folyamattal, míg a főszereplők királlyá vállnak, a csúcson történő őrült agyeldobással, egészen a gyors zuhanásig, a csöndes befejezéssel, ami már teljes mértékben dráma, ahol már nem özönlenek a poénok. Szóval egy műfajok közti olyan utazás, ami felér egy gyomrossal. És ezt jó értelemben írom. Pont ezek miatt tud nagyon hatásos lenni az egész. Pont emiatt tudunk igazán együtt- vagy nem együttérezni a karakterekkel. Nem hittem volna, hogy Todd Phillips ilyet is tud rendezni. A szereposztás is kiváló volt. Miles Teller és Jonah Hill remekeltek. Az általam idén látott filmek közül (számomra) egyelőre ez volt a legjobb.

Ponyvaregény (újravetítés)

Ide csak annyit, hogy hatalmas élmény volt nagyvásznon is megnézni. A hangminőség nem volt ugyan a legjobb. A hangeffektek (pl. lövöldözések) überbrutál hangosak voltak, és a háttérzenék totál elnyomták a beszédet, alig lehetett hallani, hogy mit mondanak (még szerencse, hogy tudtam fejből, hogy miről beszélnek), de akkor is megérte, és tényleg csak bátorítani tudok mindenkit, aki szereti Tarantino filmjeit, és főleg a Ponyvaregényt, hogy nézze meg újra moziban (aki meg még nem látta, ő főleg!), mert ez a film nagyvásznon az igazi. Még vetítik, szóval hajrá!

Amiket kihagytam de érdekelnek, szóval mindenképp pótolni fogom:

Spotlight – Egy nyomozás részletei
Ave, Cézár
Cloverfield Lane 10
Rossz szomszédság 2
X-Men: Apokalipszis
Szemfényvesztők 2
A függetlenség napja: Feltámadás
Szellemirtók (ez annyira nem érdekel, de már csak azért is meg fogom nézni, hogy ha tényleg szar, legyen alapja annak, hogy szidom)
Jason Bourne
A zátony

És, hogy mi vár ránk még év végéig? Többek között: A hét mesterlövész, Inferno, Doctor Strange, Assassin's Creed, és persze a legjobban várt: Rogue One: A Star Wars Story