Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Mozgókép Detektívek - Nagyító alá vesszük a filmeket és a sorozatokat

Mozgókép Detektívek

NÉZŐpont - American Crime Story - 4 rész után

2016. március 10. 00:01 írta: Wolfeone

Bár már lement az American Crime Story 6. része, de (felirat hiányában) én még csak a 4. részéig jutottam. De ennél is kevesebb, akár egy rész is elég lett volna, hogy bátran ajánlani tudjam. Csak most szombaton kezdtem el nézni, de rögtön le is daráltam (ha 4 rész esetében lehet darálásról beszélni), annyira bejött. Nem sok újdonságot nyújt a sorozat, sem történet mesélésben, sem technikai megvalósításban, de amit csinál, azt állati profin csinálja.

De kezdjük az alapsztorival, amit a valóság szült. Az első évad O.J. Simpson gyilkossági ügyéről szól. Az American Horror Story-hoz hasonlóan ez is antológia sorozat, tehát minden évad egy-egy önálló történet. Méghozzá rögtön elsőre egy olyan, melynek az egész folyamata, az összes történés a gyilkosságtól kezdve, néha annyira hihetetlen, hogy, ha ez nem egy megtörtént eseményt dolgozna fel, néha csak legyintenék, hogy hülyéskednek az írók. Szóval remek témaválasztás volt ez egy bemutatkozó évadhoz.

acs_ojvp_3.jpg

Nem nagyon akarok spoilerezni azoknak, akik nem ismerik az ügy részleteit (szerintem itthon a többség nem sok részletet ismer, én is ebbe a csoportba tartozom, mondjuk lehet, hogy ezért is ütött nálam nagyot a sorozat), de a lényeg, hogy a meggyanúsítás után vannak O.J-nek meglepő húzásai, és az is eléggé szokatlan, ahogy a hatóság reagál. Mondjuk rögtön úgy indít a sorozat, hogy bemutatja a feketék és a fehér rendőrök akkori viszonyát. Láthatunk néhány archív felvételt a gyilkosságot két évvel megelőző zavargásokról, amelynek utóhatása még nagyon is jelen van '94-ben, a Simpson gyilkosság idején. És ezt figyelembe véve azért meg lehet érteni a hatóság túlzottan óvatoskodó, már-már röhejes viselkedését, illetve, hogy miért is kapta fel a média ennyire ezt a sztorit, persze amellett, hogy O.J. egy sportlegenda és filmes híresség is, a tragédiáig lényegében egy példakép (nem csak a fekete közösségnek).

acs_ojvp_4.jpg

Ilyen alaphelyzetből kiindulva már az is, aki nem ismeri a részleteket, sejtheti, hogy a tárgyalás sem hétköznapian zajlik le. Nem semmi trükköket kell bevetni nem csak a védelem, hanem a vád oldalán is, figyelembe véve a médiának köszönhető szokatlan méretű nyilvánosságot. Tehát, ha valaki azt hiszi, hogy attól kezdve, hogy megkezdődik a jogi hercehurca (a 3. részben kezdődik igazából), onnantól unalmas lesz a sorozat, azt megnyugtathatom.

acs_ojvp_5.jpg

A megvalósítás, ahogy már írtam, tényleg profi. Nem csak azért, mert törekedtek arra, hogy minden részlet megegyezzen a valósággal (a történések és a helyszínek szempontjából is), hanem főleg a történetvezetés ritmusa miatt. Nincsenek holtpontok, végig érdekfeszítő az egész. És ez nem csak a jól ütemezett szerkesztésnek, és a jól megírt párbeszédeknek köszönhető, hanem a nem semmi színészgárdának is. Cuba Gooding Jr., John Travolta, David Schwimmer, Sarah Paulson (és még sokan mások...) mind remekelnek. Látszik, hogy mind élvezik, hogy érdekes karaktereket játszhatnak egy minőségi sorozatban. Az már csak hab a tortán, hogy sikerült úgy kiválogatni őket, hogy tényleg nagy mértékben hasonlítanak a megformált valós személyekre.

acs_ojvp_2.jpg

Az eddig felsorolt nem kevés ok mellett, ami még segít abban, hogy beszippantson a sorozat, és egyből le akard darálni az egészet, az nem más, mint a hangulat. Nagyon jól vegyítik a hangulati elemeket, kezdve a baljós képi világokkal és a zenei aláfestésekkel, egészen a szarkasztikus humorig. Hatásosak még az eredeti tv felvételek is. Azok segítségével még jobban átérezhető az emberek akkori döbbenete.

Ami még nagy erénye a sorozatnak, hogy nem szimplán el akar mesélni egy sztorit, hanem képet kapunk általa az akkori társadalmi problémákról, olyanokról, melyek még ma is rendszeresen előjönnek.

Ráadásul, olykor még a mai világ bizonyos rétegeinek is "be tud szólni" a sorozat, gondolok itt főleg arra a jelenetre, amikor Kardashian apuka (David Schwimmer) oktatja a gyerekeit, hogy a hírnév semmit sem jelent...

acs_ojvp_1.jpg

Nem tudok egyebet mondani: NÉZZÉTEK!

A bejegyzés trackback címe:

https://mozgokepdetektivek.blog.hu/api/trackback/id/tr288456488

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása