Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Mozgókép Detektívek - Nagyító alá vesszük a filmeket és a sorozatokat

Mozgókép Detektívek

NÉZŐpont - Vinyl - Erős kezdés, gyenge folytatás (3 rész után)

2016. március 09. 20:55 írta: Wolfeone

A bejegyzés címe nem a nézettségre utal, hiszen az már az első résznél gyenge volt, az HBO-nál megszokottakhoz képest, nah meg ahhoz képest, hogy milyen nagy nevek készítették (Martin Scorsese, Terence Winter, Mick Jagger). Ráadásul azóta is folyamatosan csökken a nézettség. (Ennek ellenére berendelték a 2. évadot.

Szóval a cím sajnos magára a sorozatra utal. Nem technikai megvalósításban, hanem tartalmi szempontból.

vinyl_s1_1.jpg

Három részt láttam eddig az évadból, és ez alatt a röpke három rész alatt a lelkesedésem maximálisról minimálisra csökkent. Úgy látszik, egyre kevésbé bízhatok meg Terence Winter-ben. A Gengszterkorzónál is ugyanez a folyamat zajlott le nálam, csak ott nem ilyen gyorsan. Ott azért kellett pár évad. Idővel ott sem volt olyan karakter, akinek a sztorija igazán lekötött volna (kivéve Al Capone, de ő, vagyis az ő története csak mellékág volt a sorozatban).

De visszatérve a Vinyl-hez: itt egy újabb Terence Winter sorozat, amiben nincs olyan szereplő, nincs olyan történet, ami miatt egyik rész után tűkön ülve várjam a következőt. Sajnos sokat kopott az írói tehetsége a Maffiózók óta (ami egyébként a kedvenc sorozatom mai napig). Persze a The Wolf of Wall Street jó volt, bírom azt a filmet, de ott sem az írás volt az erős, hanem a rendezés (hála Martin Scorsese-nek), és a színészi munka (DiCaprio).

Nah, de megint elkanyarodtam, szóval Vinyl:

vinyl_s1_2.jpg

Az első rész nagyon bejött. Már-már úgy voltam vele, hogy ez lesz az év sorozata. De így utólag már látom, hogy az első részben is megvoltak a jelei annak, hogy ez a sorozat nem lesz olyan nagy királyság, mint amilyennek elsőre látszik. Az első rész annyira tökéletes volt megvalósítás szempontjából (ami simán nyújtott egy újabb The Wolf of Wall Street élményt, újabb hála Martin Scorsese-nek), hogy kicsit sem tudtam belegondolni, hogy történetileg és karakterek szempontjából (és itt most nem rocklegendák felbukkanásaira gondolok, mint Robert Plant vagy Alice Cooper, hanem a főbb szereplőkre) nem sok érdekesség várható a további részekben.

Pedig Bobby Cannavale remekel, állati jól hozza a karakterét. Csak sajnos a karakterének nem azt az életszakaszát látjuk, ami nézőként megfogna. Mostantól spoilerek is jönnek!

Ugye most ott tartunk, hogy a főszereplő el akarja adni megbukott lemezkiadóját, de megvilágosodik, és mégsem adja el. A baj csak az, hogy nem igazán látszik az eddigi cselekvéseiből, hogy képes lenne újra felvirágoztatni a céget. Kiadja ugyan a feladatot az ügynökeinek, de ezt leszámítva csak látványosan szenved, piál és drogozik. Alapvetően egyébként nem rossz ember, de a jelenlegi látványos gyengesége, tehetetlensége totál elsemlegesíti. Igazából nézőként pont leszarom, hogy sikerül-e újra beindítani a vállalkozását, vagy sem. A sztori főváza lényegében egy gazdag (most már kevésbé gazdag) ember önsajnálata, egy olyan emberé, aki ügyesen kezdte karrierjét, hogy aztán az egészet elcsessze (lásd pl.: a sztori, amit Alice Cooper mesél róla). Szóval hiába tehetséges, időközben a pénz annyira beképzeltté tette, hogy nem tudott odafigyelni kellőképpen a cégére, most meg csak szenved össze-vissza. Ezt a figurát nem lehet se utálni, se kedvelni. Emiatt totál semlegesek az érzéseim nézőként, és ez nagyon nem oké.

vinyl_s1_3.jpg

Sokkal érdekesebb lenne az egész, ha arról szólna a sorozat, hogy hogyan mászott fel a csúcsra, amiből ugye az első rész flashbackjeiben kapunk is ízelítőt. Ha az egész erről szólna, egész jó kis Entourage pótlék lehetne. Juno Temple karaktere egyébként ezt a vonalat vinné, de ott meg annyira unszimpatikus az általa felfedezett zenekar énekese (akit nem mellesleg Mick Jagger fia alakít), hogy az az irány sem tud igazán érdekelni. Olivia Wilde meg az unatkozó háziasszony szerepét kapta, ami nem csak őt untatja, hanem engem is. Ennél azért jobb szerep is kijárt volna neki.

Ráadásul a humor is a minimálisra csökkent az első részhez képest. Igazából Andrew Dice Clay karakterének a halálával nagyjából a humor is kihalt a sorozatból.

A hangulat mindenesetre még mindig tetszik, nagyon jók a zenék, és az is jó, hogy ilyen sok van belőle egy-egy rész alatt. Pár részig még biztos maradok, hátha lesz javulás történet szempontjából. De, ha nem, akkor nálam nem lesz 2. évad.

vinyl_s1_4.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://mozgokepdetektivek.blog.hu/api/trackback/id/tr688458810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.