Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Mozgókép Detektívek - Nagyító alá vesszük a filmeket és a sorozatokat

Mozgókép Detektívek

NÉZŐpont - Halálos iramban 7, avagy az autók nem repülnek

2015. december 01. 22:00 írta: Wolfeone

Egy film, ami tele van eszement nagy baromságokkal, de mégsem tudunk rá haragudni, mert közben annyira szórakoztató, hogy bármit elnézünk neki, sőt, kifejezetten kedveljük az egészet, úgy, ahogy van. Igazi bűnös élvezet. Egy autóspornó. Igen, a Furious 7-ről van szó.

furious_7_13.jpg

Hétfőn volt két éve, hogy Paul Walker elhunyt. (Paul életéről és haláláról, illetve munkásságáról a nov. 30-án írt posztban olvashattok.) Úgyhogy most talán aktuálisabb, hogy elmondjam a véleményem a filmről - melyben Paul-t utoljára láthattuk -, ha már a blog októberi indulása óta még nem kerítettem erre sort.

Spoilerek is következnek!

Hihetetlen, hogy még mindig tudják fokozni az előző részekben látott autós zúzásokat és akciókat. Mondjuk új rendezőt kaptunk (James Wan), aki még jobban felpörgette a dolgokat (pedig Justin Lin se szarozott). Gyors vágások, lendületes kameramozgások (tetszett, ahogy a kamera lekövette az emberek mozgását, esését verekedés közben), szinte már videoklip szerű átkötések, pörgős zenékkel, rengeteg helyszín, és megszámlálhatatlan mennyiségű golyó, hogy Brian elégedett legyen, mert már hiányoztak neki a golyók... Magyar szinkron, Jeeeee! A haverokkal mind felröhögtünk a moziban, és nem csak mi.

furious_7_7.jpg

Ugye írtam az elején, hogy minden baromság megbocsátható a filmnek. Ez szerintem nem csak azért van, mert összességében ösztönösen szórakoztat minket az egész, és tényleg hatással van ránk a már szintén említett autóspornó, hanem azért is, mert ez a film már az elején elmondja magáról, hogy nem kell komolyan venni, csak dőljünk hátra, és élvezzük. Ennél nem akar sem többet, sem kevesebbet (jah de, a mozijegyek árát). Ahogy Statham végigsétál az általa totálisan lerombolt kórház folyosóin (ahol mellesleg a tesóját próbálják meggyógyítani), és hullik szét minden, az olyan szinten jól illett a film elejére, hogy el nem tudom mondani. Tökéletesen bemutatta, hogy milyen lesz az egész film, mire számítsunk, és egyértelműen éreztetni próbálja velünk, hogy idióták vagyunk, ha megpróbáljuk egy kicsit is komolyan venni. Ettől kezdve felesleges agyalni, meg bosszankodni ilyeneken, hogy:

furious_7_80.jpg

1. Vin Diesel nemhogy túlél mindent, hanem még csak a haja szála sem görbül meg olyan "aprócska" balesetekben, mint a frontális ütközés, a szakadékba zuhanás, vagy az összeomló épületről kocsival való leugratás.
2. Egyik toronyházból a másikba ugratáskor mindkétszer tökéletesen érkeznek, és véletlenül sem a plafon/padló részbe.

furious_7_12.jpg
3. Statham sérülés nélkül megússza, hogy ráömlik több tonna törmelék.
4. Jah, és nem csak Vin Diesel és Statham sérülésmentes, hanem a hacker csaj is, aki csak a cipőjét veszti el szakadékba zuhanás közben.
5. Paul Walker tud repülni, Michelle Rodriguez meg tökéletesen időzíteni.

furious_7_5.jpg

6. Rock simán lefeszíti magáról a gipszet, hogy utána egy lomha mentőautóval másodpercnyi pontossággal beleugrasson egy száguldozó drónba, majd az arról (a törött kezével) leszakított mázsás ágyúval szórja azokat a bizonyos hiányolt golyókat.

furious_7_3.jpg

7. Jah, és azért van eltörve a keze, mert egy robbanás kirepítette az istentudjahányadik emeletről, majd ráesett egy kocsira, ami palacsintává lapult, szakszóval élve, totálkáros lett. De neki csak a karja törött el. Bár ő legalább szerzett sérülést.

furious_7_6.jpg

És még az előzetes láttán arra gondolhattunk, hogy majd a repülőből kocsikkal kiugrás lesz a legelszálltabb rész. Pedig összességében pont, hogy az volt a legkevésbé az. Sőt, annak még valóságalapja is van a katonaságnál.

furious_7_9.jpg

Nah, ezeket nem azért soroltam fel, hogy fikázzam a filmet. Ezek nagyon is illettek az egészbe, az elején kialakított képbe. Nem felháborított minket, amikor néztük, hanem röhögtünk. És hiába gyerekes dolog ilyeneken röhögni, ennek a filmnek ez az egyik lényege. Nem véletlenül autóspornó (ígérem, többet nem jövök elő ezzel a kifejezéssel). Ennyi fizikátlan látványosságot nem lehet összerakni egy filmbe, illetve megnézni azt kellő komolytalanság nélkül. És valljuk be, néha ilyen is kell. Nem csak a köldöknézős, napokig elgondolkodtató alkotások.

furious_7_10.jpg

De nem csak a látványosság, meg a sok akció miatt volt jó. Itt sokkal jobban működött a csapat, khm... család, mint az előző részben. Rengeteg poén is volt benne, amit mondjuk néha fárasztóvá tett a magyar szinkron... Főleg Roman dumáinál. (Pl.: "Gurulj a lejtőn! A felejtőn!." meg volt még a "Ne égess, nem vagyok bokortűz." ...vagy valami ilyesmi.) A lényeg, hogy jól működtek a szereplők a maguk egyszerű módján. És igen, egyszerűek, pont annyira, amennyire kell egy ilyen filmben. Tetszett az a jelenet, amikor a hacker csaj mindegyiket leírja egy-egy mondatban. És abban minden benne van kábé. Ennyi. Minek ezt túlragozni, nem? És a maga egyszerű módján mindenki fejlődött. Vin Diesel még jobban ért mindenhez, lassan már hadsereget is irányíthatna az egykor autószerelő, illegális utcai versenyző. Paul Walker próbál családapa lenni. Ludacris egyre nagyobb kocka és hacker lesz az egykor illegális utcai versenyeket szervező fazonból. Michelle Rodrigueznek egyre több emléke tér vissza. Dwayne Johnson egyre többet mosolyog a fapofa helyett. És még a karja is gyorsan gyógyul egy törés után. Kurt Russel még épphogy csak felbukkant, de máris beleszól Vin Diesel ivási szokásaiba. Jason Statham épphogy csak felbukkant, de máris keményebb, mint egy Terminátor, és ugyanúgy bárhol, bármikor fel tud bukkanni egy böszmenagy fegyverrel. Nathalie Emmanuel épphogy csak felbukkant, máris rá csorgatja a Tyrese-Ludacris páros a nyálát, mondjuk ez érthető... Jah, Tyrese Gibson, nah, ő mondjuk nem fejlődött, egyre beszaribb... nah, jó, poént viszont többet szállított, mint eddig. A kis MókaMiki.

furious_7_1.jpg

Amit mindenképpen ki kell emelnem, hogy nagyon jól megoldották Paul Walker hiányát. Valószínűleg mindenki tudja, hogy elhunyt, mielőtt befejezték volna a filmet, és így egy csomó jelenetet nélküle kellett felvenni, úgy, hogy elvileg benne van a jelenetben. Ebben voltak segítségre a testvérei, a CGI, régebbi jelenetek, trükkös kameraállások, világítás, egyebek. Például nagyon sokszor csak hátulról látjuk. A végén a verekedős jelentben végig sötét van, ott sem látni az arcát. De mindezek ellenére, ha nem tudtam volna, hogy elhunyt, és, hogy sok jelenetben nem is ő van, fel sem tűnt volna. Még így sem, hogy (mindezek tudatában persze már feltűnően) keveset beszélt.

furious_7_2.jpg

A búcsú remek volt. Szép volt tőlük, hogy nem akarták egyszerűen kiírni úgy, hogy a filmben is meghal. Inkább átírták a forgatókönyvet, és szépen felépítették a visszavonulását. A végén a tengerpartos jelenet nagyon őszinte volt. Teljesen egyértelmű volt, hogy ott konkrétan nem a karakterek, hanem a színészek búcsúznak barátjuktól. És a végén a versenyzés Dom-mal, a zenés montázs tényleg meghatóra sikerült. Épphogy nem volt giccses, és ezért működött jól. És, ha esetleg valaki mégis bosszankodott a filmben látható sok baromságon, ezután a befejezés után valószínűleg mégsem morgott tovább, pár percig legalábbis biztosan.

furious_7_4.jpg

U.i.: Mekkora már, hogy Dom fehér trikóban veszi el Letty-t? Ez a jó ebben a filmben. Itt nincsenek karakteridegen dolgok. Most komolyan. Bevetetted volna, hogy Dom felvesz egy zakót, olyan kis apróság miatt, mint egy esküvő?

furious_7_11.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://mozgokepdetektivek.blog.hu/api/trackback/id/tr328130714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Intimitás Gourmet · http://intimitasgourmet.blog.hu/ 2015.12.02. 15:33:51

Nekem az első és az ötödik tetszett. A többi sajnos gáz, ez az utolsó pedig már már unalmas. Klasszikus akciófilm panelek vannak beleollózva autók közé.
Ha nem lenne az a búcsú snitt a végén fele ennyien nézték volna meg. Igen lehet nevetni az aegészen, de akkor ez már valahol az első parodiája.

Wolfeone · http://mozgokepdetektivek.blog.hu 2015.12.03. 21:03:46

@Intimitás Gourmet: Én a negyedik résztől már külön kezelem a dolgot. Az első rész az alap. Egy örök klasszikus marad a gimis korszakból. A többi sosem fog felérni hozzá. A 2-t annak idején még szerettem, mostmár inkább gagyinak tűnik , amikor visszanézem. A 3-at sosem tudtam végignézni, és nem is érdekel. A 4. résztől (mivel ott már mutatkozott a stílusváltás) én úgy veszem, hogy elindult egy új széria, aminek valóban az 5. rész a legjobbja, és szerintem utána jön ez a rész, majd a 4. és végül a 6. rész.
süti beállítások módosítása