Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Mozgókép Detektívek - Nagyító alá vesszük a filmeket és a sorozatokat

Mozgókép Detektívek

Captain America: Civil War első előzetese

2015. november 25. 21:20 írta: Wolfeone

Megjött az első előzetes a Civil War-hoz. Méghozzá nem valami semmit mondó, első alkalommal szokásos fél perces teaser, hanem rögtön 2 és fél perc. És még így sem lőtték el az összes szereplőt. Többek között Pókembert sem láthajuk még, viszont Black Panther már feltűnik. Érdekes lesz egymásnak feszülve látni a két csapatot. Nem tudom eldönteni, hogy melyik mellett tegyem le a voksom, mind a kettőben vannak olyanok, akiket nagyon bírok. Mindenesetre végre nem világmegmentős sztorit kapunk. Nagyon remélem, hogy lesz olyan jó, mint a Winter Soldier volt, és nem lesz olyan gyenge mint az Ultron. Előzetes a poszer alatt. Az alatt pedig még pár korábbi poszter.

civilwarcaptiron.jpg

civilwarcaptiron_3.jpg

civilwarcaptiron_2.jpg

civilwarcaptiron_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://mozgokepdetektivek.blog.hu/api/trackback/id/tr848114948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.