Hétvégén megérkezett a Netflix második Marvel sorozata, a Jessica Jones, méghozzá mind a 13 résszel (ahogy ez a Netflix-nél szokás). Fél éve a Daredevil nagyon jó kritikákat kapott, én is nagyon szerettem. Úgyhogy nagyon vártam már ezt is, remélve, hogy egy hasonló minőségű sorozatot kapunk. Már az első rész láttán elmondhatom, ezúttal sem kellett csalódnom. A Netflix nagyon tud!

Spoilerek következnek! Képregényesek is!

Aki nem ismeri annyira a karakter múltját a képregényekből, az eleinte nem biztos, hogy mindent ért a pilot epizód megtekintése közben, de azért a rész végére biztos összeáll a kép neki is. Ugyan picit lassan indul be a pilot, de aztán kb. már a rész közepétől kibontakozik, hogy ki is lesz itt a főellenség, már most számíthatunk rá, hogy mi fog várni Jones-ra, és teszi a sorozat mindezt úgy, hogy a főellenséget igazából nem is láthatjuk valójában, csak emlékek foszlányaiban, homályosan. És már mégis baromi félelmetes az egész ember. Krysten Ritter pedig nagyon jól alakítja a korábban erős, de mára teljesen megtört, és halálosan rémült nőt. Ez, illetve Jessica aktuális ügye elég volt ahhoz, hogy tudjuk, itt aztán nem egy hétköznapi főgonosszal állunk szemben.

A képregényt ismerők persze tudják, hogy ez az ember Purple Man, aki kicsinálta Jessica-t, amikor ő még szuperhős volt (Jewel néven). Jessica ezt követően hagyott fel addigi életével, és jelenleg magánnyomozóként dolgozik, bujkálva Purple Man elől.

Itt kezdődik egyébként a sorozat. A Daredevil-lel ellentétben ez nem egy eredetsztori, inkább majd egy új kezdeté lesz, de itt az elején még az átmeneti időszakban vagyunk. Jessica tehát magánnyomozóként éli napjait, hátrahagyva szuperhős múltját, amiről egyelőre még keveset tudunk. Nincsenek barátai, nagyjából csak a munkájának él, miközben folyamatosan próbálja elterelni figyelmét a sötét emlékekről. Éjszakánként az utcákat járja, és fényképezőgépével figyeli azokat, akikre ráállítják megbízói, majd álomba issza magát 1-1 üveg whiskey segítségével.

Sötét utcák, kocsmai neonfények, egy megtört, megfáradt főhős, aki monológjaival kommentálja a látottakat, filozofál a mocsokról, ami megbetegíti városát. Nagyon árad az egészből a noir hangulat. Ráadásul ezt, a noir filmekből már jól ismert magánnyomozó típust egy nő jeleníti meg, ami pluszban érdekessé teszi az egészet. Méghozzá egy elég kemény nő. Nem csak szuperképességei, hanem személyisége miatt is mondhatjuk ezt rá. Egyértelmű, hogy vele nem lehet szarozni. Az meg a másik, hogy itt nem egy férfi nyomozó szed fel egy csinos szőkét, aki megbízza őt, hogy nyomozzon a férje után (ahogy a noir filmekben általában lenni szokott), hanem a nő mondja meg a kiszemelt férfinak, egy kocsmatulajnak, hogy mit szeretne, és a következő jelenetben már utóbbi lakásán "ismerkednek". Ő egyébként Luke Cage, Jessica leendő férje (legalábbis a képregényekben), akiről ugye a következő Netflix-es Marvel sorozat fog szólni.

Jessica karaktere nagyon összetett. Tehát egyszerre kemény és elesett. A rész végén szinte percenként hullámzik e két állapot között. És tudom, hogy az előbb már írtam, de Krysten Ritter nagyon jól hozza ezt. Kitűnő választás volt a szerepre.

Úgy gondolom, hogy a maradék 12 részben sem fogok/fogunk csalódni. Mind a főszereplő, mind az alapsztori, mind a belengetett főgonosz remek sorozatélményt ígér.