Hihetetlen, hogy már a 11. évadnál járva még mindig vagyunk páran, akik nézzük a Supernatural-t, és hogy odakint nézik annyian, hogy még jó ideig képernyőn legyen.
Az 5. évad vége óta, Eric Kripke távozásával, és az újabb és újabb showrunnerek érkezésével folyamatosan romlott a minősége a sorozatnak. Szinte már csak egy folyamatos önismétlés, egyre gyengébb megvalósításban.
De valahogy mégis meg tudom érteni, hogy még mindig nézzük. A 11. évad első részénél (ami nagyon unalmas volt) most elgondolkodtam, hogy miért nézem még, de aztán rájöttem, hogy úgysem bírnám kaszálni. Több mint 200 rész óta követem a Winchester tesók kalandjait. Az első évadok mindig az örök kedvenc sorozataim között lesznek. A Supernatural-nek van egy igazán egyedi hangulata, ami nagyon kevés sorozatról mondható el. Igaz, most már nem olyan intenzíven, de azért még mindig be tud szippantani ez a világ. Plusz időnként azért becsúszik egy-egy olyan rész, ami az első évadokat idézi.
Viszont, sajnos már sok minden kiveszett a sorozatból az évek alatt. Hogy pár dolgot megemlítsek:
Például a zenék. Régebben egy-egy évadból össze tudtam rakni egy-egy kisebb klasszikus rock válogatást a kocsimba. De manapság már csak elvétve akadnak ilyen zenék a sorozatban. Dean már nem nagyon koptatja a régi kazettái szalagjait az Impalája lejátszójában. (Ennek valószínűleg a költségcsökkentés az oka, nem akarnak zenére költeni.) Az évad eleji összefoglalók alatt sem szólnak már AC-DC slágerek. Szerencsére az évad végi részek összefoglalóiban még felcsendül a Carry on My Wayward Son a Kansas-től. Mondjuk, ha ez nem történne meg, szerintem a rajongók körében balhé lenne.
Amik hiányoznak még, azok a klasszikus heti esetek, a monster of the week epizódok. Ezek voltak az első évadok nagy erősségei. Az évadon átívelő sztorik sajnos nem működnek annyira ütősen, mint kellene. Ami igazából a gondot okozza, hogy a mitológia folyamatos bővülésével, a tétek állandó emelésével az igazán érdekes szörnyek már jelentőségüket vesztették. A démonok már nem félelmetesek, inkább röhejesek. Szellemek szinte már fel sem bukkannak a sorozatban, Dean-ék már nem járnak temetőkbe kiásni a sírokat, hogy elégessék a szellemek egykori testeinek csontvázait, és még sorolhatnám…
Nem tetszik az sem, hogy már jó pár éve szinte folyton fasírtban vannak a tesók. Hol Dean haragszik Sam-re, hol Sam Dean-re. Folyton feltámasztják vagy megmentik egymást, aztán meg egymás képébe vágják, hogy miért kellett ezt tenni, mert ezzel csak nagyobb bajt okoztak… Már nem iszogatnak vagy kajálgatnak a részek végén, megünnepelve a heti ügy megoldását...
Volt annak egy igazán király hangulata, amikor a két tesó teljes békében és egyetértésben járták az államok végtelen útjait, egyszerű hétköznapi szörnyeket és démonokat hajkurászva, s az Impalából üvöltött a rock… Régi szép idők… Hátha egyszer még visszajön az is…
Én mindenesetre maradok kitartó nézője a sorozatnak.
