Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Mozgókép Detektívek - Nagyító alá vesszük a filmeket és a sorozatokat

Mozgókép Detektívek

Karakter-evolúció - Supergirl

2015. október 24. 07:45 írta: Wolfeone

Blokkunk első karaktere Superman dögös unokatesója:

supergirl_m-b.jpg

(a képen: Melissa Benoist)

Most megtudhatod, hogy kik alakították eddig a szupererővel rendelkező, földönkívüli lányt:

Supergirl, vagyis Kara Zor-El, az Action Comics képregényfüzetek 252. számában tűnt fel először, 1959-ben.

supergirl1dc.jpg

De mozgóképen egészen 1984-ig nem formálta meg senki, amikor is jött a Supergirl című film, amely kapcsolódott a '78-as Superman filmhez (bár Christopher Reeve nem szerepelt benne, Supermant csak említik). A legendás szuperhőslányt az akkor 21. évében járó Helen Slater alakította.

Folytatások nem készültek, viszont Helen még visszatért a DC univerzumba. Ő játszotta Clark Kent (Supermen) tényleges anyját (Lara-El), annak szülőbolygójáról a Smallville-ben. Ezen kívül hangját adta a '92 és '95 között futó Batman rajzfilmsorozatban Talia al Ghul karakterének.

supergirl-helen-slater.jpg

(a képen: Helen Slater)

Ráadásul, az október 26-án induló új Supergirl sorozatban is szerepelni fog, mint Eliza Danvers, aki Kara Danvers (vagyis Supergirl, akit Melissa Benoist alakít) nevelőanyja. De az új sorozatról majd bővebben a végén.

Érdekesség még Helenről, hogy ő volt Michael J. Fox partnere a '87-es Dupla vagy semmiben, illetve több sorozatban volt epizódszereplő, pl: Supernatural, Mad Men, Law & Order: Special Victims Unit, Grey's Anatomy, Seinfeld, stb...

melissa_helen.jpeg

(a képen: Melissa Benoist és Helen Slater, az új és az első Supergirl)

A '84-es Supergirl filmet követően csak kerek 20 év múlva érkezett Kara újabb élőszereplős megformálása, de csak egy epizód erejéig, a Smallville-ben, Adrianne Palicki személyében. Azért fogalmaztam úgy, hogy Kara, mert ő még nem a konkrét Supergirl volt a sorozatban. Adrianne Palicki-től egyébként nem áll messze a képregény sorozatos világ. Szerepelt egy Aquaman rövidfilmben 2006-ban, mint Nadia. 2011-ben pedig ő lehetett Csodanő a Wonder Woman pilotjában, amiből aztán nem rendeltek be sorozatot. Jelenleg viszont ő Bobbi Morse, azaz Mockingbird az Agents of SHIELD-ben. Jövőre pedig (elvileg) továbbviszi ezt a karaktert a Marvel's Most Wanted című új Marvel sorozatba. Egyéb sorozatokban is felbukkant, pl.: a Friday Night Lights-ban jó pár évadon keresztül, az Odaát négy epizódjában, az Alkonyattól pirkadatig sorozatverziójában két rész erejéig, de felbukkant a Gyilkos elmékben, Miami helyszínelőkben, és a Helyszínelőkben is 1-1 alkalommal. Filmekben is láthattuk még, pl.: G.I. Joe: Megtorlás, John Wick.

palickiwondermockingbird.jpg

(a képen: Adrianne Palicki, mint Wonder Woman és Mockingbird)

Mielőtt folytatnák a Smallville következő Karájával, az ottani tényleges Supergirl-lel, tegyünk egy kis kitérőt a rajzfilmek világába.

Van ugyanis egy színésznő: Nicholle Tom, aki még a Smallville előtt, illetve később már azzal egy időben is több rajzfilmsorozatban is a hangját adta Supergirl-nek. Először '98-ban a Superman: The Animated Series 2x27-ben, majd még a következő epizódokban: 2x28, 3x10, 3x12, 3x13. Viszont '98-ban a The New Batman Adventures-ben is, a 2x07-ben. Majd jóval később, 2004 és 2006 között, 7 részben a Justice League-ben: 3. évad: 1., 6. és 8. rész, 4. évad: 10. és 11. rész, 5. évad: 3. és 10. rész.

De nem csak a hangját hallhatjuk, ugyanis sok sorozatban is szerepelt, pl.: Gotham (hogy a DC képregények világában maradjunk, de csak egy epizódban), Beverly Hills 90210 (4 rész), Masters of Sex (2 rész), Castle, A mentalista, Döglött akták, Gyilkos elmék, Kaliforniába jöttem (1-1 rész), s ott volt A dadus majdnem összes részében.

nicholletomsupergirl.jpg

(a képen: Nicholle Tom és Supergirl, akinek a hangját adja)

2010-ben a Superman/Batman: Apocalypse című rajzfilmben már nem Nicholle Tom, hanem Summer Glau adta a szőke hőslány hangját.

Summer Glau szerintem simán elmondhatja, hogy nincs még egy olyan színésznő, aki annyi geek sorozatban szerepelt volna, mint ő. Ez többek között annak is köszönhető, hogy Joss Whedon több sorozatában is dolgozott vele: Firefly, valamint a hozzá készült film, a Serenity (mindkettőben állandó szereplő volt), Angel (1 rész), Dollhouse (4 rész). Ezen kívül olyan sorozatokban láthattuk még, mint: A terminátor: Sarah Connor krónikái (állandó szerep), Chuck (1 rész), The Big Bang Theory (saját magát játszotta 1 részben), NTSF:SD:SUV (1 rész), A zöld íjász (9 rész), Alfák (4 rész), A Köpeny (10 rész), 4400 (8 rész). De felbukkant nyomozós és kórházas szériákban is 1-2 részre: Döglött akták, Helyszínelők, Hawaii Five-0, A Grace klinika.

supersummer01.jpg

(a képen: Summer Glau és Supergirl, akinek a hangját adja)

2013-ban a Superman: Unbound című rajzfilmben Molly C. Quinn volt a karakter hangja. Molly-t leginkább a Castle-ből ismerhetjük, mint Castle lánya, illetve a Családi üzelmekben is szerepelt.

mollycquinn.jpg

(a képen: Molly C. Quinn, aki ugye csak a hangját adja a karakternek <4. kép, azaz a 2. rajz>, de szívesen hordja Supergirl különböző jelmezeit)

Még előtte 2012-ben a Super Best Friends Forever című 6 részes animációs minisorozat 4 részében Nicole Sullivan adta hangját a karakternek. Sullivan régi motoros a sorozatok világában, rengetegben szerepelt, pl.: Halálbiztos diagnózis, Különleges ügyosztály, Jim szerint a világ, Monk, Boston Legal, Helyszínelők, Gyilkos számok, Dr. Csont, A Grace klinika, ezekben 1-1 részre tűnt fel, s ezeken kívül még játszott a következőkben: Áldott jó nyomozó (7 rész), Férjek gyöngye (53 rész), Dokik (6 rész), Született szinglik (7 rész). Több rajzfilmben is dolgozott a hangjával, pl.: Fecsegő tipegők (1 rész), Amerikai fater (1 rész), A Madagaszkár pingvinjei (60 rész), Family Guy (28 rész). A képregényes téma nem csak a Super Best Friends Forever esetében merült fel nála, hiszen a Superhero Movie-ban is volt szerepe.

nicole_sullivan.jpg

(a képen: Nicole Sullivan és a hangján beszélő Supergirl)

És akkor következzen '84-es születésű kanadai színésznő Laura Vandervoort, aki eddig a legtöbbször játszotta képernyőn ezt a szerepet. Ő volt a már említett Smallville Supergirl-je, 2007-től, mégpedig ezekben a részekben: 7. évad 1-től 20. részig (bár nem minden részben szerepelt, volt, amikor csak a nevét írták ki), továbbá 8x08-ban, 10x03-ban és a 10x20-ban.

Volt egyéb képregényes világhoz kötődő munkája is, pl. a Spider-Man: Edge of Time című játékban Mary Jane Watson hangja volt, valamint szerepelt az X-csapat című sorozat egyik részében.

Jelenleg a Bitten főszereplője. Állandó szereplő volt még a V, mint veszélyesben is. Egy-egy részre felbukkant a Ballers-ben és a New York-i helyszínelőkben, meg a sima Helyszínelőkben is. Két-két részre pedig a Haven-ben és a Family Guy-ban. A filmek világágában is megfordult: Ted, Kémes hármas.

laura_vandervoort01.jpg

(a képen: Laura Vandervoort, Supergirl hétköznapi ruháiban)

laura_vandervoort2.jpg

(a képen: még mindig Laura Vandervoort, és már felbukkan a Supergirl jelmez is)

laura_vandervoort3.jpg

(a képen: Laura bedobja magát a Smallville 7. évadának 3. részében)

Kisebb szabású produkciókban is megjelenítették Supergirlt. Például egy 5 részből álló rajongói rövidfilm sorozatban, melyek a következők: 2013-ban: Supergirl in the Watery Trap, Supergirl: Endurance, 2014-ben: Supergirl & the Bloody Traces of Stargirl, Supergirl IV: The Submerged Tangled Web, és 2015-ben: Supergirl V: Deadly Seduction. A főszereplő Jaclyn LeDoux. További rajongói rövidfilmek: Supergirl: Strange in a Strange Land (2013), melyben a címszereplő Brianna Stancer; The Death and Return of Superman (2011), melyben Lissy Smith alakítja Supergirl-t; a Girl of Steel: Fan Film (2013), amiben Sarah McCreanor barna hajú Supergirl; illetve a Super Girl (2011), amiben Tiffany Giardina fekete hajú Supergirl.

short_supergirl.jpg

(a képen balról jobbra: Jaclyn LeDoux, Brianna Stancer, Lissy Smith, Sarah McCreanor, Tiffany Giardina)

Ennyit a rövidfilmekről.

2014-ben a Robot Chicken 7. évadának 20. részében Supergirl is megjelent, Ashley Chaney hangján.

robchicksupgirl.jpg

(a képen: Ashley Chaney és a Robot Chicken féle Supergirl)

A 2012-es Movie 43: Botrányfilm-ben pedig Kristen Bell vette magára Supergirl ruháját. Kristen-t a legtöbben Veronica Mars-ként ismerhetik. De szerepelt még sok más sorozatban is, pl.: Kemény zsaruk (1 rész), Deadwood (2 rész), Heroes (12 rész), Parks and Recreation (3 rész), s jelenleg a House of Lies egyik főszereplője. Filmekben is láthattuk, pl.: Páros mellékhatás, Felhangolva, Sikoly 4, Üss vagy fuss!, Fanboys - Rajongók háborúja, ahol Leia hercegnőnek is beöltözött.

kristen_bell_supergirl_leia.jpg

(a képen: Kristen Bell, az első képen Supergirl, a harmadikon Leia hercegnő jelmezben)

Supergirl hősködött videojátékokban is: Justice League Heroes (2006), DC Universe Online (2011), Lego Batman 2: DC Super Heroes (2012), Lego Batman 3: Beyond Gotham (2014), Infinite Crisis (2015).

A Justice League Heroes-ban Tara Strong szólal meg Supergirl-ként. Tara rengeteg animációs filmhez és animációs sorozathoz adta a hangját, melyekből nagyon sok a képregények világába tartozik. Ha mindet cím szerint felsorolnám, akkor a végtelenségig nyúlna ez a bejegyzés, így nem is teszem. Majd, ha lesz Batgirl-ről vagy Harley Quinn-ről is Karakterfejlődés poszt (naná, hogy lesz!), akkor jobban részletezem. Lényeg, hogy több animációs filmben és sorozatban, illetve videojátékban hangja volt tehát Batgirl-nek és Harley Quinn-nek, valamint egyéb karaktereknek is, Supermen és Batman univerzumából. De nem csak a DC, hanem a Marvel világában is, például Pókember és X-men sorozatokban. Továbbá például olyan rajzfilmsorozatokban dolgozott még hangjával, mint a Scooby-Doo, Beetlejuice, A szellemírtók újabb kalandjai, Transformers, Ben 10, Fecsegő tipegők, Family Guy, Texas királyai, jah, és Star Wars videojátékokban is.

A DC Universe Online-ban Adriene Mishler volt Supergirl hangja. Ő eddig leginkább rövidfilmekben és videojátékokban bukkant fel, de szerepelt a Friday Night Lights egy részében is.

A Lego Batman 2: DC Super Heroes-ban Bridget Hoffman, míg Lego Batman 3: Beyond Gotham-ban Kari Wahlgren szólalt meg Supergirl karaktereként. Bridget Hoffman gyakran adja hangját animációs karaktereknek, de szerepelni is szokott, pl.: Vészhelyzet (1 rész), Herkules (3 rész), Caprica (1 rész). Kari Wahlgren még Bridget Hoffmannál is többet kölcsönzi a hangját képregényes, Star Wars-os, és mindenféle egyéb animációs sorozatokban, filmekben és videojátékokban, melyek mennyisége már-már megközelíti Tara Strong munkásságát.

games_supegirl.jpg

(a képen: balról jobbra haladva: Tara Strong, Adriene Mishler, Bridget Hoffman, Kari Wahlgren, illetve karaktereik)

Az Infinite Crisis-ben Camilla Luddington és India de Beaufort hangján is beszélt Supergirl.

Camilla Luddington-ra talán a Kaliforgiából emlékezhettek (ő volt Lizzie, 10 részben), ahol (ahogy a Kaliforgiában szokás) megvált ruháitól. Láthattuk még például ezekben a sorozatokban: Helyszínelők (1 rész), Jog/Ászok (1 rész), True Blood (6 rész). Lara Croft hangja is volt már Tomb Raider videojátékban. Jelenleg A Grace klinikában állandó szereplő.

camilla_luddington.jpg

(a képen: Camilla Luddington)

A játékban Supergirl másik hangja tehát India de Beaufort, aki például következőkben szerepelt: Tuti gimi (12 rész), Castle (1 rész), Chuck (1 rész), Doktor D (3 rész), Így jártam anyátokkal (1 rész), Bűnös Chicago (3 rész), s jelenleg: Blood & Oil (állandó szerep).

india-debeaufort-supergirl.jpg

(a két szélső képen India de Beaufort, és középen az általa - illetve Camilla Luddington által - megszólaltatott Supergirl karakter)

És akkor visszatérve az élőszereplős alakításokhoz, jöjjön a legújabb Supergirl, méghozzá egy sorozatban, aminek mi más lenne a címe, mint: Supergirl.

supergirlposter.jpg

A sorozat jövő héten hétfőn indul a tengeren túlon. Több esélyes színésznő is volt a szerepre, például Claire Holt (Rebekah a Vámpírnaplókban és a The Originals-ban, illetve főbb szereplő a David Duchovny-s Aquarius-ban), de a listán volt egy fehérneműmodellből lett színésznő, Gemma Atkinson is.

claire_holt.jpg

(a képen: Claire Holt)

gemma_atkinson.jpg

(a képen: Gemma Atkinson)

A szerepet végül Melissa Benoist kapta meg, akinek bájosságát általában úgy szokták leírni, hogy az amerikai tinifilmek/sorozatok aranyos, és közben dögös szomszédlány karakteréhez hasonlítják.

Alapvetően barna szokott lenni a haja, de a Supergirl-ben kénytelenek vagyunk megszokni, hogy szőke, pedig szerintem a barna sokkal jobban áll neki:

melissabarna.jpg

melissabarna2.jpg

(a képeken: Melissa Benoist)

Melissa '88-ban született. Nem csak színésznő, hanem énekesnő is. Főbb szereplő volt a Glee-ben, ahol ugye énekelhetett. Feltűnt még 1-2 részre olyan sorozatokban is, mint pl.: Esküdt ellenségek: Bűnös szándék (1 rész), Különleges ügyosztály (1 rész), Zsaruvér (1 rész), A férjem védelmében (1 rész), illetve 2 részre Homeland-ben is szerepelt, ahol megmutatta, hogy Supergirl hogyan néz ki ruha nélkül. Amúgy, ha valaki még többre kíváncsi róla, a tavalyi botrányt, amikor színésznők házi készítésű meztelen képei kerültek fel a netre, Melissa sem úszta meg, tele van vele a net még mindig.

Láthattuk még a Whiplash-ben, ahol a dobos srác dobta, mert nem tudott Tőle koncentrálni a dobolásra...

Az új Supergirl jelmezét az Oscar-díjas Colleen Atwood tervezte.

supergirlpilot.jpg

(a képen: Melissa Benoist a Supergirl pilot epizódjában)

melissasuper.jpg

(a képen: Melissa Benoist próbálja összedobni a jelmezét a Supergirl pilot epizódjában )

Felmerült, hogy idővel lehet crossover a Flash, az Arrow és a Supergirl között, még úgyis, hogy a Supergirl a CBS-en, a Flash és az Arrow pedig a CW-n megy, ugyanis Greg Berlanti mindhárom sorozat producere. Azonban a napokban Berlanti megerősítette, hogy, mivel sem az Arrow-ban, sem a Flashben nem említették, hogy létezne Superman, ezért egyelőre nem terveznek crossovert .

flash-supergirl.jpg

(a képen: Flash és Supergirl)

Nyáron már felkerült a netre a pilot epizód, de az még csak a nyers változat, lehetnek majd még benne változások. A végeredmény tehát október 26-án, hétfőn jön (nálunk kedd hajnalban).

melissa_forgatas.jpg

(a képen: Melissa Benoist forgatási szünetben)

cukor.jpg

(a képen: Melissa Benoist a forgatási szünetben S-es méretű sütivel növeli szupererejét + jelenet a pilot epizódból)

supergirl_tumb.png

A bejegyzés trackback címe:

https://mozgokepdetektivek.blog.hu/api/trackback/id/tr237956048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása