Már eltelt pár hét, mióta láttam a Mentőexpedíciót, de nem nagyon tudtam, hogy mit írjak, mert tetszett, de mégsem vagyok elégedett, kicsit nehéz kifejezni, így inkább rápihentem kicsit. Azt nem mondom, hogy MARS a mozikba! (Bocs...) De, ha valaki egy szórakoztató, könnyed sci-fi-re vágyik, érdemes beülni rá. Félreértés ne essék, szeretem az ilyen stílusú filmeket, és egyáltalán nem bántam meg, hogy megnéztem, de valahogy...
Tudom, hogy nem szabad nagy elvárásokkal beülni a moziba (főleg manapság), mert akkor nagyobb az esély a csalódásra. Nem is szoktam ebbe a hibába esni, de valahogy most megtörtént. Meg nem mondom, hogy miért, talán minden együtt okozta: nagy volt a hype gépezet, bestseller könyv (bevallom, még nem olvastam, de listán van), Ridley Scott, Matt Damon, sőt, én még Kate Mara-nak is örültem (de sajnos kis szerepet kapott), a Marsos sztorikat is bírom. Meg úgy összességében adottnak tűnt, hogy egy olyan filmet várjak, ami majd a későbbiekben hivatkozási alap legyen a műfajban. De sajnos nem hiszem, hogy az lesz.
Pedig rendben volt ez a film, tetszett, jól szórakoztam, de valami mégis hiányzott. Kezdem a pozitívumokkal, spoilerek előfordulhatnak!
A fényképezés nagyon szép volt. Az egész képi világ magával ragadott. Talán még egy filmben sem láttam ilyen szépnek a Marsot. A CGI is teljesen rendben volt.
A színészekre sem lehet panasz. Még a gyengébben megírt karakterek is hozták a maximumot, s feldobták az unalmasabbra írt perceket. (Gondolok itt ugye a NASA-ban zajló jelenetekre.)
Természetesen kiemelendő Matt Damon. Mégiscsak ő a főszereplő. Nem véletlenül. Ő képes a hátán elvinni egy ilyen filmet. Baromi jól hozta az élni akaró, mindvégig kitartó, mindig pozitív figurát, Mark Watney-t. Pont emiatt sajnálom, hogy nem a Tom Hanks féle Számkivetett-et lépték meg. Nekem jobban tetszett volna, ha végig csak az ő szemszögéből látjuk az eseményeket, és a Földről, meg az űrhajó legénységéről, illetve magáról a mentőexpedícióról csak annyit tudunk meg, amit Watney is a 20. századi technikával megvalósított kommunikáció segítségével. De tudom, a regény sem csak róla szólt.
Ha már a regény! Állítólag abban folyamatosan minden elromlik. Watney-nek semmi sem akar összejönni. A filmben ennek egy kicsit az ellenkezőjét éreztem. Persze, itt is tönkremennek dolgok, de sok minden oly módon kitart és működik, hogy az már lehetetlennek tűnik. Valószínűleg nem fért volna bele a játékidőbe több probléma.
Olyan eleme nincs egyébként a filmnek, ami kifejezetten nem tetszett, csak olyan, ami másképp még jobb lett volna, mint például az előbb említett Földön játszódó jelenetek kihagyása. Azok valahogy tényleg nem sikerültek erősre. Annak idején az Apollo 13-ban (vicces, már másodszor hivatkozok Tom Hank-es filmre) valahogy jobban ütöttek ezek a részek. Egyébként konkrétan átvettek onnan egy jelenetet, amikor a NASA-ban letesztelik, hogy Watney rendelkezésére álló eszközökkel hogyan lehetne megszerelni a mentőhajót.
Az űrhajó legénységéből egyébként többet is mutathattak volna, ha már ők is fontos szereplői voltak a sztorinak. Őket nagyon elnagyoltnak éreztem. Elvileg a könyv jobban foglalkozik velük, az ő érzéseikkel. Jó, tudom, a játékidő... ami már így is hosszúra nyúlt.
Nagyon örültem egyébként, hogy nem tolták el teljesen a dráma irányába, és a humor (főleg Matt Damon által) folyamatosan jelen volt. Még a zenék is viccesen jelentek meg.
Hogy mitől lett volna még jobb a film? Azt nem tudom. Talán tényleg az segített volna, ha a földi jeleneteket lecsökkentik, és jobban megírják azokat, az űrhajó legénységét jobban kidolgozzák, és persze több Matt Damon.
Ridley Scott mostanában (Prometheus) már nem a régi (Alien), de azért még mindig hoz egy szintet, amit, ha minden blockbuster hozna, semmi okunk nem lenne panaszra. Egy egyszerű, könnyed szórakozást nyújt ez a két és fél óra. Szóval legalább egyszeri megtekintésre mindenképp ajánlom.